Üdvözöljük a Balatonfüred.biz weblapon
Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. Balatonfüred irányítószáma: 8230, körzethívószáma: 87.
A Balaton északi partján fekvő települést 1971-ben, Magyarországon elsőként avatták gyógyüdülő várossá. A környék borkultúrájának köszönhetően a "Szőlő és Bor Nemzetközi Városa" címet is megkapta.
Borvidékhez összesen 6350 ha szőlőterület tartozik, az országos átlagnak megfelelően, ennek mintegy harmada áll művelés alatt. A dűlők többségét az első osztályba sorolják.
Évente augusztusban megrendezett Füredi Borhetek az egyik leglátogatottabb borünnep Magyarországon.
Szeptember közepe táján évente megrendezik a Szüreti Felvonulást. A borosgazdákból, borrendekből, néptáncosokból, lovas kocsikból, lovas huszárokból álló menet fúvószenekari kísérettel végigvonul a városon.
Város nevezetes hagyománya az 1825 óta minden nyáron megrendezett Anna-bál
Területe ma három részből áll: a vasútvonal két oldalán húzódik a őstelepülés, a gyógyforrások körül kialakult régi gyógyhely, valamint ennek két oldalához csatlakozóan a legújabb Füred üdülő/idegenforgalmi életét befogadó központok, szállók, kemping, üdülőtelep stb. térsége. Balatonfüred „a Balaton északi partjának fővárosa”, jelentős vitorláskikötő.
Balatonfüred gazdasági alapjait, településalakító adottságait elsősorban gyógy- és üdülőhelyi, valamint ezek kiszolgálására létesült intézményei képezik. Emellett szőlőkultúrája borfeldolgozás, saját helyi ipara (hajógyár), üdülőhelyi és városi intézményhálózata teszi gazdaságilag több-lábon álló településsé.
Fürednek van egy nevezetes katolikus (a vörös templom), református (a fehér templom) és evangélikus (az új templom) temploma, sőt HIT gyülekezeti székháza is. A városnak igazából két magja van, a part melletti alsó város (Fürdőtelep) a mólóval a közepén, valamint a felső város a fehér és vörös templomokkal, üzletekkel, illetve hangulatos kis utcájával.
Vízforrásai
A Balaton-part közelében fakadó savanyúvízforrásokból már a 17. században tudtak. De a szerepük csak akkor vált jelentőssé, amikor felmelegített vizüket gyógyfürdőzésre kezdték el használni és 1772-ben Füredet hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították. Télen a városi ivóvíz egy jóízű édesvízforrásból, a Siskéből származik. A városban még számos foglalt és foglalatlan, főleg savanyúvíz-forrás létezik. A balatonfüredi hajókikötő előtt látható Pásztor János 1937-ben készített, és 1941-ben felállított szobra, a Halász és a Révész. A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba.


